Dream Theater
2004.08.08. 06:53
Dream Theater – Nyitott kívülállók
A Dream Theater legújabb – ezúttal dupla – albumának megjelenését követően azonnal világkörüli turnéra indult a csapat. A Warner Music Hungary munkatársainak segítségével – a tökéletes szervezésért külön köszönet jár nekik! – többek között két rockinformos kollégával módom volt a müncheni koncerten személyesen tiszteletemet tenni. (Az egyikük a tőlem jóval magasabb Fehér Tomo volt, aki miatt a koncert egyes periódusaiban nem láttam semmit, mert eltakarta előlem a kilátást. Ha-ha!) A buli előtt a rendkívül készséges és nagyon náthás John Petruccival ültem le a turnébusz végében található kicsi, de igen kényelmes társalgójában beszélgetni. Már maga a jármű megtekintése is élményszámba ment…
Rockinform – Mit fejez ki az új, dupla album címe, a Six Degrees Of Inner Turbulence (A belső zűrzavar hat fokozata)?
John Petrucci – A második CD-n található egyetlen dalra vonatkozik, amely hat különböző emberről szól, akik emocionális és mentális problémákkal küzdenek, melyek mindegyike alapvetően másban gyökeredzik. Az ötlet egy könyv alapján fogalmazódott meg bennem, amelynek már a címére nem emlékszem. Egy orvosi kiadvány volt, amelyben különböző pszichológiai esetek leírásai voltak, amik nagyon felkeltették az érdeklődésemet.
R.I. – Ezek szerint a szövegötleteidet többnyire az általad olvasott irodalomból meríted?
J.P. – Nem okvetlenül, mivel sok esetben előbb születik meg a téma, és aztán ezt követően ásom magam bele, azaz keresem meg a hozzá szükséges írásos anyagokat. Ilyenkor igyekszem teljes alapossággal körüljárni, utánanézek, pl. a kérdés vallásos, a tudományos és valamennyi szóba jöhető oldalának…
R.I. – Korábban az albumaitok borítói szürrealisztikus montázsok voltak, ez alkalommal viszont ettől eltértetek. Mi volt ennek az oka?
J.P. – Ennek nagyon egyszerű a magyarázata, ugyanis ezúttal valami mást akartunk, egy kicsit újszerűbbek szerettünk volna lenni. Azt akartuk, hogy ne kimondottan sötét, heavy metalos hangulata legyen a képnek, inkább sokszínű, művészi megoldás szülessen. Ezért tudatosan kerültük, pl. a fekete szín túlzott használatát…
R.I. – Mennyiben fejezi ki a két korong tartalmát a borító?
J.P. – Nem is tudom… Ezt varázsolta elő a zene a grafikusművészből, miután többször is meghallgatta a friss anyagot. Ha jobban belegondolok, akkor leginkább a szövegek hangulatát fejezi ki.
R.I. – Olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy ezúttal nem James LaBrie, hanem az egész zenekar közösen dolgozta ki az énektémákat…
J.P. – Az énekdallamok a zenei részek megírása után vag y azzal párhuzamosan születnek. Van, amikor én találom ki a melódiát, és ehhez megírom a szöveget is - sok esetben Mike is részt vesz ebben a munkában -, majd feléneklem a demófelvételre, és ezt adom oda James-nek. Természetesen ő is vállalkozik szövegírásra, és ez alkalommal két dalban, az általam komponált dallammenetekhez kerekített egy-egy történetet.
R.I. – A "The Great Debate" (A nagy vita) c. tételben van egy sor, miszerint az emberiség fordulóponthoz érkezett. Mire utaltok ezzel?
J.P. – Ez a dal az emberi embriók gyógyászati célú alkalmazásának a témájával foglalkozik. Az általunk feltett kérdés az, hogy ez helyes-e vagy sem. Megengedhető-e laboratóriumi körülmények között történő felhasználásuk, és ezáltal az orvosok egyfajta isteni szerepben való "tetszelgése".
R.I. – És mit tehetünk mi, akik nem vagyunk se orvosok, se tudományos szaktekintélyek?
J.P. – A dal arról szól, hogy egymástól teljesen eltérő felfogású csoportok alakultak ki. Egyrészt ott vannak a mélyen vallásos emberek, akik minden erejükkel meg akarják akadályozni az ilyen jellegű alkalmazást, ők tiltakoznak egyébként az abortusz ellen is, a másik oldalon pedig felsorakoznak a tudomány képviselői, akik a gyakorlati oldala felől próbálnak közelíteni ehhez a problémához. Köztük helyezkedik el a nagy többség, akik nem feltétlenül érzik helyesnek ezt az irányt, ám ugyanakkor nem vetik el, ha ezzel emberéleteket lehet megmenteni, vagy ha ennek segítségével mondjuk egy fiatalember ismét képes lesz járni. Ez valóban nagy vitákat kavaró kérdés…
R. I. – E dal zenei megoldásai tekintetében Tool-hatások fedezhetők fel, egyetértesz ezzel?
J.P. – Igen, hiszen nagyon nagy hatással van rám a Tool muzsikája. Két alapvető összetevő határozza meg teljesen sajátságos stílusukat. Az egyik a hangok kiválasztása, ők előszeretettel alkalmazzák az “E”, a “D” és az “F” hangokat, a másik pedig a repetitív ritmusképletek, hipnotikus ismétlések alkalmazása.
R.I. – Az első és a második CD hangulatában, és pl. a dalszerkezetek kialakításában is teljesen eltér egymástól. M i annak az oka, hogy ilyen leosztásban szerepelnek a számok a két korongok.
J.P. – Egyrészt, mert egy CD-re nem fért volna fel az egész. Másrészt pedig így tűnt a legjobb változatnak, mert ha jobban belegondolsz, akkor ez az egyetlen logikus variáció. Ha nem ezt választjuk, akkor vélhetően felborult volna – zenei és gondolati szempontból, valamint az egyes CD-k hossza tekintetében is – az egyensúly.
R.I. – Mi határozza meg az egyes dalaitok karakterét, és pl. az időtartamát?
J.P. – Az esetek nagy többségébe n hozzávetőlegesen már előre eldöntjük mindkettőt, ám a számok sok esetben hosszabbak lesznek végül a tervezettnél. Természetesen a végső forma, az alapvető tulajdonságok menetközben alakulnak ki.
R.I. – Milyen érzés tudatosan a zenei trendek ellen dolgozni, egyfajta "outsider"-ként jelen lenni. A kiadótok megpróbál még bármiben befolyásolni titeket?
J.P. – Nem, teljesen szabad kezet kapunk tőlük, hagyják, hogy a magunk feje után menjünk. Ez nagyszerű érzés, ám másrészt pontosan a kívülállóságunk miatt a rádiókban nem hallani olyan muzsikákat, mint amit mi képviselünk…
R.I. – Jó hírem van, Magyarországon több állomás is rendszeresen játssza a számaitokat.
J.P. – …Szerencsére azért más országokban is. De visszatérve a trendellenességre, vannak irányzatok, ami kkel nagyon jó összhangba tudunk kerülni. Ilyen, pl. az előbb említett Tool-vonal, de említheném a Radiohead-et is, amely csapat hatása szintén felfedezhető az új lemezünkön. Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk eredendően a popzenei piac ellen, sokkal inkább arra törekszünk, hogy megfelelő módon nyitottak legyünk a jó dolgok iránt.
R.I. – Számtalan projektben vesztek részt. Ennek az is oka, hogy vannak bizonyos zenei elképzeléseitek, amiken nem tudtuk a Dream Theater-en belül kibontakoztatni?
J.P. – Nem erről van szó. Inkább arról, hogy túl sok dolog van bennem, és ennyi mindent lehetetlenség egy zenekarba bepréselni. Én személy szerint megpróbálom a projekteket egyfajta minimumon tartani, és lényegében a Jordan-nel közösen vitt Liquid Tension-re koncentrálok csak. Ennek oka az is, hogy tavaly részt vettem a G3-turnén Joe Satriani-val és Steve Vai-jal. Egyébként ez volt életem első szóló jellegű próbálkozása.
R.I. – Milyen érzés volt két ilyen zseniális gitárossal egy színpadon állni?
J.P. – Fantasztikus! Egyébként e turné kapcsán merült fel bennem, majd döntöttem el, hogy elkészítek egy szólóalbumot a közeljövőben. Ez teljesen eltér attól, amit eddig csináltam, mind hangszerelésében, mind felállásában, és zenészként úgy érzem, hogy ezen a téren is próbára kell tennem magam.
R.I. – Egy pillanatra azért még térjünk vissza a G3-turnéra, ugyanis mi, a magyar rajongók irigykedve tekintünk az amerikai közönségre, mivel nekünk esélyünk se volt eljutni az előadások valamelyikére… A barátság mellett valamilyen szinten riv álisokként is szerepeltetek?
J.P. – Nagyon kellemes légkörben zajlottak az előadások, rivalizálásról szó se volt. Már csak azért sem, mert ez az egész nem csak rólunk, a három gitárosról szólt, hiszen olyan fantasztikus muzsikusok voltak még ott, mint Joe zenekarában Stu Hamm, vagy Jeff Campitelli, Steve-vel Virgil Donati, Billy Sheehan és Mike Keneally, velem pedig Dave Larue és Mike Portnoy. Az egész kb. öt hétig tartott, húsz koncertet adtunk, és mindvégig olyan volt, mintha egy hatalmas család lettünk volna.
R.I. – Mit hallhatunk a ma esti előadásotokon?
J.P. – Minden este más és más műsorral állunk ki a színpadra. Ezen a turnén a teljes repertoárunkból válogatunk, és mivel az új lemez csak néhány hete jelent meg, ezért csak pár szám kerül terítékre. Fejből nem is tudom, hogy ma mit fogunk játszani, Mike mindig összeállítja az adott esti menüt, és kiosztja mindenkinek. Összesen öt vagy hat alapvető változat van, és ezeket variáljuk. Emiatt nagyon sok, kb. harmincöt számot kell naprakészen tartanunk.
R.I. – Ki az a muzsikus, akivel még nem állt módodban együtt játszani, de alkalomadtán nagyon szívesen megtennéd?
J.P. – Steve Morse-szal örömmel készítenék lemezeket, de eddig még ez nem jött össze. Pár alkalommal jameltünk együtt, de felvétel egyikből sem született. Ő is elég elfoglalt, hiszen ott van a Steve Morse Band, a Dixie Drags, a Deep Purple stb., de ettől függetlenül nem kizárt, hogy lesz közös lemezünk.
|